Lakossági Hírlevél 2017. június – Betöréses lopások a nyári időszakban

logo

ELEKTRONIKUS LAKOSSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER

LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL

2017. június

Betöréses lopások a nyári időszakban

Ez év első harmadában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 108 lakásbetörést
követtek el. Az elkövetők cselekményük során 70-30 arányban a lakóházakat
részesítették előnyben a lakásokkal szemben. A betörések célpontjai vidéken
jellemzően üresen álló, lakatlan, illetve védelmi berendezéssel nem rendelkező
lakóházak. A városokban történt bűncselekményeknél továbbra is gyakori a nappaliórákra tehető, hivatali munkaidőben – néhány órára, vagy hosszabb időre – felügyelet nélkül maradt
ingatlanokba történt behatolás. Jellemző még a csütörtök és a hétvégi napok közötti időszakban a magára
hagyott ingatlanba történő erőszakos bejutás is. Az elkövetési módszerek nem változtak, továbbra is az ajtó- és
ablakfeszítés, illetve az ajtó- és ablakbetörés vezeti a statisztikákat.Az év első harmadában több hosszú hétvége is volt, ezért többen kirándulni mentek, majd amikor 2-3 nap
múlva kipihenten hazatértek észlelték, hogy a lakásuk ajtaját betörték, magánszférájukat feltúrták, értékeiket
eltulajdonították.

A nyár beköszöntével is egyre többen várják már, hogy kimozduljanak a mindennapok monotonitásából és
nyaralni menjenek. Rövidebb-hosszabb időt terveznek eltölteni az otthonuktól távol. A pihenés tervezgetése
során azonban megfeledkeznek arról, hogy a magára hagyott ingatlanuk könnyen eshet áldozatul a betörőknek.
Jó ha tudják: az elővigyázatlan tulajdonosok lakásait keresik fel leggyakrabban az elkövetők.

Az elkövetési módszerek

–      A betörők a legkisebb ellenállást keresik az elkövetés során. Tekintve, hogy többségük csinált már ilyet,
ismerik az ingatlanok gyenge pontjait. Tudják, hogy hol találhatnak jelentősebb zsákmányt és azt is
pillanatok alatt felmérik, hogy ahhoz hogyan jutnak el a legkönnyebben.

–      Előfordul, hogy már korábban felderítik a lakást kívülről, terepszemlét tartanak.

–      Mielőtt a lakásba lépnek becsengetnek oda, hogy meggyőződjenek arról, hogy valóban nincs otthon senki.

–      Kerülik a szemtanúkat, igyekeznek gyorsan végezni a cselekményükkel.

–      Kifejezetten azokat az ingatlanokat keresik, ahol kicsi a lebukás lehetősége, nincs riasztó, kamera rendszer, alacsony a kerítés, ahol van olyan ablak, vagy ajtó, amit az épület, illetve valamilyen tereptárgy takar.

–      A kerítésen belül az elkövetők kezében bármilyen kint hagyott szerszám, tárgy elkövetési eszközzé válik.
Bármit felhasználnak a bejutás érdekében.

–      A nyílászárókat – főleg, ha azok 20-30 évesek – könnyen, testi erővel, vagy valamilyen egyszerű eszközzel (csavarhúzó, feszítővas, stb.) roncsolva, de kevés zajjal nyitják.

–      Az épületen belül már ismerik a lakók többsége által használt rejtekhelyeket. Tudják, hogy a tulajdonosok valamelyik hálószobái szekrényben tartják a pénzüket és a pipereasztalon kis dobozkában, vagy porcelánedényben az ékszereiket.

–      Nem töltenek 10-15 percnél többet az ingatlanban, főleg a könnyen mozdítható értékeket tulajdonítják el.

–      A távozásuk legalább olyan hangtalan, mint a bejutásuk.

Mit tegyen, hogy ne váljon áldozattá?

–      Mielőtt nyaralni menne, tegyen rendet a portáján. Pakolja el a kint hagyott létrát, asztalt, egyéb tárgyakat, amelyek a bejutást megkönnyítik.

–      Nézze végig a nyílászárókat a szerint, hogy melyik a leggyengébb pont a lakáson. Lássa el kiegészítő zárral az ajtókat, ablakokat. Semmit sem ér a több-százezer forintos biztonsági bejárati ajtó, ha a pince, vagy a garázs
ajtaja rossz minőségű, illetve gyenge zárszerkezet védi azt.

–      Indulás előtt győződjön meg arról, hogy mindent bezárt. A legkisebb ablak se maradjon nyitva.

Ablakot még leengedett redőny esetén se hagyjon nyitva. A redőny nem biztonságtechnikai eszköz, még akkor sem, ha feltolás elleni védelemmel rendelkezik.

–      Ügyeljen a pince ablakainak zárt állapotára és kellő (akár ráccsal történő) védelmére is.

–      Ha hosszabb időt tölt távol, kérje meg a megbízható szomszédját, hogy ürítse ki a postaládát, locsolja meg a virágokat, esetleg vágja le a füvet. A gépkocsijával néha parkoljon az ön kocsibeállójára, így keltse azt a látszatot, mintha lenne otthon valaki.

–      A nyaralás idejére célszerű beszerezni időkapcsolót, mely időszakonként felkapcsolja a lakásban és az udvaron a világítást.

–      Ha nincs kutyánk, akkor is érdemes beszerezni egy „harapós kutya” feliratú táblát, illetve egy nagy méretű kutyatálat elhelyezni jól látható helyre, azt a benyomást keltve, hogy nagytestű kutya tartózkodik az udvaron. A betörők többsége tart a kutyáktól.

–      Ne hagyjon otthon komoly értéket. Az otthon maradó tárgyakról készítsen leltárt és fényképeket

Eltulajdonítás esetén könnyebben azonosíthatóak a vagyontárgyak. Ha készpénzt hagy otthon, az ne tárolja egy helyen, rakja különböző helyekre.

–      Találjon ki új rejtekhelyeket, ahol a betörő nem, vagy nem az első körben keres zsákmányt.

–      A nyaralás időpontját csak azokkal ossza meg, akikben megbízik és ismer. Ne hivalkodjon nyaralásával a közösségi hálón. Androidos telefonján kapcsolja ki a tartózkodási hely meghatározása funkciót. Nem kell mindenkinek tudnia, hogy ön már huzamosabb ideje nincs otthon.

–      Amennyiben betörést észlelt lakóotthonában lehetőség szerint ne változtasson semmit a helyszínen, ne kezdjen el pld. takarítani, mert ezzel a nyomok rögzítését akadályozza meg, hanem azonnal értesítse a Rendőrséget a 107, vagy 112 ingyenes hívószámokon.

–      Kössön érték és kockázat arányos biztosítást, mely egy esetleges káresemény bekövetkezésekor csökkentheti anyagi veszteségeit.

Ha nem történt betörés a nyaralása során, akkor is gondolkozzon el azon, hogy áldoz a lakása komolyabb védelmére. Szereltessen fel riasztó berendezést, szerezzen be megbízható zárszerkezeteket. Cseréltesse ki az elavult nyílászárókat korszerű, több ponton záródóakra. A kivitelezést bízza szakemberre.

burg2-356378 20170530bentleyt-is-loptak-a-betorok5 burglary-608995 0
logo2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.