Lakossági Hírlevél – 2017. július – Itt a nyár! Dübörög a strand- és fesztiválszezon

logo

ELEKTRONIKUS LAKOSSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER

LAKOSSÁGI  HÍRLEVÉL

2017. július

Itt a nyár! Dübörög a strand- és fesztiválszezon

 

Visszafordíthatatlanul beköszöntött a nyár, véget ért az iskola. A gyerekeken kívül a felnőttek is megkezdik végre a jól megérdemelt szabadságukat. A felhőtlen kikapcsolódás tervezgetése során azonban gondolniuk kell arra is, hogy a pihenésük csak akkor lesz gondtalan, ha nem válnak bűncselekmény áldozatává.

A folyó- és tópartok, a strandok és a különböző fesztiválok csalogatják a rekreálódni, szórakozni vágyókat. A nyaralók pedig gyakran megfeledkeznek arról, hogy a vízpartokon és a fesztiválokon sincsenek biztonságban, hiszen bűnözők a nyári időszakban sem lazítanak.

elkövetők ismérvei

– Az elkövetők kinézetben, ruházkodásban és viselkedésben sem különböznek a nyaralóktól, fesztiválozóktól, így könnyen elvegyülnek a tömegben.

– Tudják, hogy a strandolók, koncertrajongók hosszabb ideig lesznek távol a csomagjaiktól, így van idejük tevékenykedni.

Válogatás nélkül lopnak el bármit, ami értékesnek tűnik (papucs, telefon, laptop, táska, napszemüveg).

– A tömeget, fesztiváli forgatagot kihasználva a helyszínről gyorsan távoznak, nem keltenek feltűnést.

– Tisztában vannak azzal, hogy az azonosításuk nagyon nehéz a hatóságok számára.

– Előszeretettel tulajdonítják el a gépkocsiban látható helyen hagyott értékeket.

– A nagyobb értéket képviselő kerékpárok is a célpontjaik között vannak.

– A nyaralás idejére üresen hagyott lakóingatlanok kedvelt célpontjai a betörőknek.

– A szexuális erőszak elkövetői gyakran itatják le alkoholos italokkal alkalmi nőismerősüket, illetve kevernek drogokat (pl.: GHB) az italaikba. Minderre kiváló alkalmat teremthet a fesztiválok felszabadult hangulata.

 

Ne váljon áldozattá

– Mielőtt pihenni indul, zárjon be minden ablakot, ajtót a lakásán, tegyen rendet az udvaron, ne hagyjon kint semmi olyan tárgyat, ami a betörő bejutását megkönnyítheti (létra, balta, stb).

– Válasszon olyan szállodát, vagy vendégházat, ahol zárt parkoló van. Ne hagyjon tolvajokat vonzó értéket (GPS, laptop, táska, kabát, stb.) a gépkocsiban. Mindent vigyen be a szálláshelyre. Nagyobb mennyiségű készpénzt – amennyiben arra nincs szüksége a nyaralás során –, nagy értékű ékszert ne vigyen magával a nyaralásra.

– Amennyiben mégis szeretné értékeit a pihenés során is testközelben tudni, úgy azokat és az okmányait (útlevél, jogosítvány, stb.) zárja be a szoba széfjébe.

– A strand nem ékszerbemutató. Ne vigyen jelentős értéket képviselő ékszert és a szükségesnél több készpénzt a vízpartra. Ha mégis így tesz, akkor a vízben tartózkodás idejére tegye azt be az értékmegőrzőbe, melynek bérleti díja nem több két gombóc fagyinál, vagy egy üveg sörnél.

strand5– A strandok többsége ingyenes Wifi lehetőséggel is csalogatja a vendégeket. Azonban gondolkozzunk el azon, hogy ez az ingyenes lehetőség megér -e annyit, hogy a telefonunkat, táblagépünket ellopják, miközben mi lubickolunk.

– Jegyezze meg, hogy a törölköző nem biztonságtechnikai eszköz, így az azzal letakart értékei nincsenek biztonságban. Az sem megoldás, hogy a vízből figyelünk a csomagunkra, hiszen a figyelmünket bármi elvonhatja hosszabb-rövidebb időre. Egyedüli megbízható módja az értékeink megőrzésének, hogy ha felváltva „őrködünk” a csomag mellett.

– A készpénzét, fényképezőgépét, telefonját tárolja olyan vízálló tokban, övtáskában, amiben magával viheti azokat a vízbe. Bár ezek az eszközök nem túl „trendik”, azonban megbízható megoldást nyújtanak lopások ellen.

– Ha kerékpárral érkezik a fürdőhelyre, akkor azt olyan helyen zárja le, ahol a vendéglátóhely személyzete, biztonsági őre rálát. A kétkerekűt megbízható eszközzel, lehetőleg fix helyhez rögzítse, az értékes, de könnyen leszerelhető kiegészítőket (kilométeróra, GPS, stb.) távolítsa el a kerékpárról, tegye azt is értékmegőrzőbe.

– A fesztiválozók éljenek a prepaid kártyás (pl.: MetaPay, FestiPay) fizetés lehetőségével, melynek lényege, hogy az eltulajdonítása esetén csak az előre feltöltött összeget veszítik el és nem a teljes, bankszámlán tárolt vagyonunkat. Ezek az eszközök klasszikus kártya, karóra, karszalag, mobiltelefon alkalmazás formájában is elérhetőek és a fizetésen túl lehetővé tehetik a ki és beléptetést is.

– Ha a rendezvény végén nem akar sorban állni a fesztiválkártyán maradt összeg visszaváltása miatt, akkor használjon paypass rendszerű kártyát. Azonban a számláján található összeget úgy ossza el, hogy az előre megnyitott – ingyenes – megtakarítási számlán különíti el a spórolt pénze nagyobb részét, így ténylegesen csak a szórakozásra szánt összeg marad a kártyán, az használható fel.

– A nagy tömegeket vonzó könnyűzenei rendezvényekre is igazak a vízparti kikapcsolódásnál elmondottak. Csak azokat a vagyontárgyakat vigyék magukkal, amik feltétlenül szükségesek az időtöltéshez. A nagyobb értékeket helyezzék el értékmegőrzőben. A sátorban ne hagyjanak tolvajokat vonzó vagyontárgyakat, főleg ne olyan helyen, ahol azok jól láthatóak.

Mobiltelefonjukat ne a nadrág farzsebében tárolják, bármennyire is divatos ez napjainkban. Viseljen zipzáras zsebbel ellátott ruhát és oda helyezze el értékeit, ezzel is nehezítve a zsebtolvajok tevékenységét.

– A fesztiválok során legyen önnél biztonsági pénztartalék, amit az esetleges lopás esetén kisegíti a bajból. Ezt az összeget a többi értékétől elkülönítve tárolja.

Vigyázzunk az alkoholfogyasztással is – mert azon túl, hogy káros az egészségre – ittasan könnyebben válhatunk bűncselekmény áldozatává (pl.: rablás, kifosztás, szexuális erőszak, stb).

Ne fogadjon el idegenektől italt a szórakozás során, főleg olyat ne, amit nem a szeme láttára nyitott ki a kiszolgálóhely alkalmazottja. Ne feledje, az olyan ital, aminek nem ismeri a származását bármilyen idegen anyagot – akár drogot is – tartalmazhat.

– Ha külföldre megy nyaralni, vagy ott szeretne fesztiválon részt venni, vegye figyelembe a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának célországra szóló tanácsait, melyek a http://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasi-tanacs internetes címen érhetőek el.

 

strand1 strand2 strand4

logo2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.