Bűnmegelőzési Szabadegyetem előadássorozat indul

F E L H Í V Á S

A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében

BŰNMEGELŐZÉSI SZABADEGYETEM

előadássorozat indul 2017. október 11-től

„Társadalmi integráció-bűnmegelőzéscímmel.

 

A program támogatója: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat.

A képzés fővédnöke: Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

 

A szabadegyetemen történő részvétel ingyenes!

 

A témaválasztás, a kurzus szükségessége:

 

A társadalmi felzárkózás a cigányság, a hátrányos térségekben élők, illetve az alacsony iskolai végzettségük, valamint egészségügyi állapotuk miatt nehezen vagy egyáltalán nem foglalkoztatható társadalmi csoportok életkörülményeinek, társadalmi helyzetének javítására, valamint társadalmi integrációjának elősegítésére irányuló kormányzati tevékenység, amely csökkenti a területi, társadalmi hátrányokból fakadó egyenlőtlenségeket és elősegíti a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférést.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő lakosság egyik legsúlyosabb gondja a szegénységben élők – közöttük a roma népesség -, helyzetének fokozatos romlása. Ez azt jelenti, hogy jelentős létszámú társadalmi csoportok (hangsúlyosan a roma népesség) peremhelyzetben, a többséghez képest halmozottan hátrányos körülmények között él. Alapvető érdekünk annak elkerülése, hogy egy társadalmi csoport tartósan leszakadjon a többségtől. A leszakadás különösen veszélyessé válik akkor, ha a leszakadók halmozottan hátrányos helyzete, összekapcsolódik az etnikai különbözőséggel.

 

Az előadássorozat célja: hogy a hallgatók a kurzus keretében képet kaphassanak a bűnmegelőzés alapfogalmairól, a bűnmegelőzés és a szociálpolitika kapcsolódási pontjairól, valamint a felzárkóztatás kriminológiai aspektusairól. A témaelemzés interdiszciplináris jellegét a felzárkóztatás fogalmának, módszereinek, megvalósulási formáinak tudomány- és jogterületeken átnyúló feldolgozása biztosítja, lehetőséget teremtve a nemzetközi kitekintésre is. A kurzus alkalmat ad arra is, hogy a résztvevők felismerhessék a normatív bűnügyi tudományok által kezelt jogi jelenség társadalmi vetületeit, a beavatkozás komplexitásának fontosságát.

 

A program hangsúlyt fektet az áldozatsegítéssel kapcsolatos ismeretek átadására, a nemzetközi szervezetek tevékenységének bemutatására is.

Egy-egy előadás alkalmával az előadók különböző megközelítésből mutatják be az adott problémát. A hallgatóknak lehetőségük van saját álláspontjuk kinyilvánítására, kérdések feltételére.

 

A képzésért felelős: Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központ – FRK (Észak-magyarországi Regionális Bűnmegelőzési Oktatási Központ, ÉRBOK), Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály.

 

Képzésvezető: Czékmann Zsolt ME FRK igazgatója

Dudás Péter r. alezredes, MRFK bűnmegelőzési osztályvezető

 

Képzés szervezője: Miskolci Egyetem FRK

 

 Az első előadás és megnyitó időpontja: 2017. október 11. szerda, 15.30 óra

 

 A Szabadegyetem ütemezése: Az előadások szerdánként 16.00 órától, kéthetente, összesen 4 alkalommal kerülnek megtartásra.

 

Az előadássorozat helyszíne: Miskolci Egyetem (B3/B4 épület I. emelet 101.), Felnőttképzési Regionális Központ „Miskolc” terem.

 

Az előadássorozat időpontjai, témái, előadói:

 

I. Cigány kisebbség helyzete 2017. október 11. 16.00

 

  1. a) Foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

  Előadó: Török Dezső elnök, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés

 

  1. b) A cigányság sorsának alakulása az újkori Magyarországon

   Előadó: Dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások  Minisztériuma

 

  1. c) Felzárkózáspolitika, vagy cigánypolitika?

  Előadó: Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 II. Felzárkózás – jó gyakorlatok 2017. október 25. 16.00

 

2/a.) A „cserdi csoda”

Előadó: Bogdán László polgármester, Cserdi (Baranya megye)

 

2/b.) A Szikszói kistérség felzárkóztatási gyakorlata

Előadó: Füzesséri József polgármester

 

III.  Integráció a gyermekvédelemben 2017. november 08. 16.00

 

 3/a) A Máltai Szeretetszolgálat a nyomortelepeken

Előadó: Vecsei Miklós alelnök, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

 

3/b) Alfa és Omega. Felzárkóztatás a gyermekvédelmi intézménytől az egyetemi kollégiumig

Előadó: Páll Miklós esperes, Görög Katolikus Egyházmegye karitasz igazgató, Makkai László lelkész, Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium igazgatója

 

IV. Életvitel – kitörési lehetőségek 2017. november 22. 16.00

 

 4/a) Így oldd meg a cigányügyet!

Előadó: Forgács István romaügyi szakértő

 

 4/b) Életem-ügyeim

Előadó: Dr. Budai Zoltán roma származású ügyvéd

 

 4/c) A kurzus előadásainak anyagából teszt kitöltése

 

Felelős: (Miskolci Egyetem)

 

A hallgatók minden előadást követően elektronikus úton szakanyagot kapnak, amely tartalmazza a témakörök szélesebb körű megismerését elősegítő szakirodalmi hivatkozásokat.      Az előadássorozaton való részvételt igazoló Certifikációt azok vehetik át, akik a Szabadegyetemen három alkalommal megjelennek és a záró tesztlapot sikeresen kitöltik.


 

Jelentkezés a mellékelt jelentkezési lapon!

Jelentkezési határidő: 2017. október 6.

 

A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ A RENDŐRSÉG ÁLLOMÁNYÁBA TARTOZÓKNAK

2017 OKTÓBER 2.

Jelentkezési cím:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32.

e-mail: bunmeg@borsod.police.hu


Jelentkezési lap

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.