álldozatvédelemről álltalában

Amikor azt a szót halljuk, hogy áldozat, általában valamilyen sérelmet szenvedett, elesett, segítségre szoruló emberre gondolunk. A magyar nyelv értelmező szótára és a Magyar értelmező kéziszótár szerint az áldozat olyan személy, aki valamely szerencsétlenségnek, sorscsapásnak, emberi gyengeségnek vagy gonoszságnak terhét, nehézségét és súlyos következményét akaratán kívül, olykor méltatlanul is kénytelen elviselni, illetve aki akaratán kívül kerül valamely fonák helyzetbe, vagy megtorlás nélkül kénytelen apróbb nehézséget, alkalomszerű kellemetlenséget elviselni.
Más megfogalmazás szerint áldozatnak minősül a bűncselekmény természetes személy sértettje, valamint a Ptk 685. § b.) pontjában meghatározott közeli hozzátartozója, továbbá mindazok a személyek, akik a bűncselekménnyel összefüggésben fizikai, pszichikai, erkölcsi, anyagi sérelmet szenvedtek, vagy alapvető jogaik csorbultak. Közeli hozzátartozó a házastárs, egyenes ágbeli rokon, örökbefogadott, a mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér. Más személy különösen a felfedező tanú, a szemtanú, a rendkívüli halálesetekkel érintettek és az eltűntek hozzátartozói.

Szûkebb értelemben tehát áldozat mindenki, akinek bűncselekmény testi, lelki, sérülést vagy anyagi kárt okozott.

Az ENSZ Közgyűlés 1985. november 29-én kelt 40/34. számú határozatával fogadott el egy nyilatkozatot, mely a bűncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozatainak nyújtandó igazságtétel alapvető elveiről szól.

A Nyilatkozat az alábbiak szerint határozza meg a bűncselekmények áldozatainak fogalmát:

1. Az áldozat azokat a személyeket jelenti, akik egyénileg vagy közösen – sérelmet szenvedtek, beleértve a testi vagy szellemi sérülést, érzelmi szenvedést, gazdasági veszteséget vagy alapvető jogaik lényeges csorbítását olyan cselekmények vagy mulasztások által, amelyek sértik a tagállamokban érvényes büntetőtörvényeket, beleértve a hatalommal való bűnös visszaélést tilalmazó törvényeket.

2. Az egyén ezen Nyilatkozat alapján áldozatnak tekinthető, függetlenül attól, hogy az elkövetőt azonosították vagy letartóztatták, vád alá helyezték vagy elítélték-e, valamint tekintet nélkül arra, hogy az elkövető és az áldozat között létezik-e családi kapcsolat. Az áldozat fogalma magába foglalja ahol helyénvaló a közvetlen áldozat közeli családját és eltartottait, valamint az olyan személyeket, akik a veszélyben lévõ áldozat megsegítését, illetve az áldozattá válás elhárítását célzó beavatkozás során szenvedtek sérelmet.

3. Az itt foglalt rendelkezések alkalmazandók mindenkire, bármiféle megkülönböztetésre fajra, színre, nemre, korra, nyelvre, vallásra, nemzetiségre, politikai vagy egyéb véleményre, kulturális hiedelmekre vagy gyakorlatokra, vagyonra, születésre vagy családi állapotra, etnikai vagy társadalmi származásra és rokkantságra tekintet nélkül.

Mint láthatjuk az áldozat fogalma nem csak a konkrét sérelmet szenvedett egyénre terjeszthető ki, hanem sokkal szélesebb körben is értelmezhető.

A viktimológia

Miután tisztáztuk az áldozat fogalmát, meg kell vizsgálnunk, hogy a társadalom és a tudomány hogyan próbálta, próbálja segíteni az áldozattá vált embereket.

A bűncselekmények sértettei helyzetének jogi, pszichikai, szociális és más vonatkozású kérdéseivel foglalkozó tudomány, a viktimilógia.

A viktimológiai gondolkodás kialakulásának időpontjára vonatkozóan megoszlanak a vélemények. Az általánosnak mondható felfogás szerint a viktimológia tudományos alapjainak a megteremtése a II. világháborút követő időszakra tehető, Hans von Hentig, Benjamin Mendelsohn és Henri Ellenberger munkásságának köszönhetően. Az áldozatok iránti társadalmi szolidaritás a 60-as, 70-es években erõsödött fel és vált cselekvõ erõvé.

Európában az erőszakos bűncselekmények áldozatai állam általi kártalanításának 1964-ben, Nagy-Britanniában történt bevezetése, az amerikai kontinensen pedig a feminista mozgalom ilyen irányú felerősödése jelzi ezt.

A viktimológia lökésszerű fejlődéshez vezettek az olyan nemzetközi kezdeményezések és dokumentumok, mint a már említett 1985. évi ENSZ deklaráció, az Európa Tanács 1983. évi konvenciója, valamint különböző ajánlásai 1985-ben és 1987-ben. Ezek a dokumentumok nagy jelentõséggel bírnak, mivel az egységes Európa felé haladva körvonalazzák a teljesítésre váró minimumszabályokat.

A bűnözés áldozatait világszerte felfedezték, és a legújabb kriminálpolitikai elképzelések homlokterébe kerültek. Nemzetközi szinten a viktimológiát a tudomány igen divatos területeként tartják számon.

Az 1940-es, 1950-es években a fent említett három szakember arra mutatott rá, hogy az áldozat viselkedésével, kialakult szokásaival gyakran lényeges szerepet játszik bizonyos bűncselekmények, különösen a személy elleni erőszakos bűncselekmények kialakulásában. Az áldozat és az elkövetõ közötti kapcsolatnak, az áldozat kauzális (közreható) szerepének vizsgálata, továbbá az áldozatok osztályozása, viselkedésük típusainak meghatározása és a bûncselekmény létrejöttében játszott szerepük elemzése azonban kezdetben valamiféle kioktatást és az áldozati felelõsség hangsúlyozását eredményezte.

Benjamin Mendelsohn a következő áldozati kategóriákat különböztette meg:

– a teljesen ártatlan áldozat,

– az áldozat kevésbé bűnös, mint az elkövető

– az áldozat ugyanolyan bűnös mint az elkövető,

– a nagymértékben, teljes egészében, illetve kizárólagosan bűnös áldozat,

– a provokáló és meggondolatlan áldozat

Az áldozat felelősségének ilyen megközelítését később sok kritika érte. Mendelsohn eredeti szándéka nem az elkövetõ felmentésére, hanem inkább olyan modell kidolgozására irányult, amelyre alapozott megelõzõ programok csökkenthetik a viktimizáció mértékét és súlyát.